A kényszeres cselekvésnek megvannak a miértjei. Ha épp nem csinálunk semmit, akkor rosszul érezzük magunkat. Azt érezzük, hogy mások mindenfélét "csinálnak", mi pedig kimaradunk belőle, pedig az biztosan nagyon fontos és hasznos. Hát elmondanám, hogy semmi ok a pánikra, mert senki nem csinál semmit. Mindenki otthon ül a telefonjával, számítógépével és ugyanerre gondol. Te sem vagy kivétel. Most is egy blogot olvasol.

A kényszeres cselekvés leginkább a városban üti fel a fejét, a vidéki környezetben kevésbé jellemző. A városban az ember folytonos stressznek van kitéve, még akkor is, hogyha gondolkozott már azon, hogy a legközelebbi mindfulness kurzust valahogy bepréseli elfoglalt hétköznapjaiba. Még akkor is, ha kedden és csütörtökön délutánonként elmegy jógázni, és egésznap a jógamatraccal a hátán rohangál a körúton. A városban mindig azt érezni, hogy esetleg kimaradunk valamiből. Túl sok lehetőség közül választhatunk, és bármit is választunk magunkénak, mindig marad egy olyan érzésünk, hogy mások többet és jobban csinálnak. Mindenki olyan fontosnak és elfoglaltnak mutatja magát. 

A közösségi médiának rengeteg jó tulajdonsága van, és kár lenne elvből lemondani róla, de nem csak a kiskorú fiatalokat kéne figyelmeztetni a negatív hatásaira. A közösségi média jelenségét évek óta rengetegen elemzik, publikálnak róla, de odáig még nem jutottunk el, hogy oktassuk is az iskolákban. A facebookon való időtöltésnek, annak a fajtának, amikor azt nézegetjük, hogy ki, mit csinál éppen, sok negatív hatása van. Például, hogy állandóan azt érezzük, hogy én nem csinálok semmit, bezzeg mindenki más! Ahhoz, hogy hasznosnak érezzük magunkat, folyamatosan csinálnunk kell valamit. És mégis mi lenne az? Nem elég hozzá az "én" meg egy könyv/e-book? És lehet az bármi, nem kell hozzá a mindfulness kurzust vezető tanár könyvajánlása és áldása. Csináljunk "haszontalan" dolgokat, pihenjünk, amikor csak lehet, mert agyunknak, testünknek és lelkünknek nem csak az ősziszünetben, a hévízi wellness hétvégén van szüksége pihenésre, hanem mindennap.

Tegnapra rengeteg mindent terveztem magamnak, de azt éreztem, hogy nem fogom tudni ezt a sok mindent bepréselni a nap huszonnégy órájába. Mindent úgy hagytam, ahogy volt és elmentem sétálni. Azt hittem, hogy majd kint az erdőben szépen végig gondolom az aznapi teendőket, és nyugodt fejjel nekiülök, ha visszajöttem. Hát hiába terveztem ezt, egészen másképp alakult. Ugyanis két óra elteltével észrevettem, hogy nem gondoltam semmire. Csak néztem a színes, lassan a földre hulló leveleket, hallgattam a madarakat, akik fürdőztek a napsütésben és hangosan hallaták örömüket. Sétáltam a patak mentén, gyűjtöttem ringlót, kökényt és egy hatalmas, színes csokor ágat. A nagy sétában úgy elfáradtam, hogy órákig aludtam, ezután már csak egy jó vacsora és egy film következhetett. Hogy volt-e lelkiismeretfurdalásom? Nem is kevés, pedig rég nem volt ilyen jó napom, úgy, hogy elvileg nem csináltam semmit. "Csak" sétálgattam, nézelődtem az erdőben, hallgattam a madarakat, gyűjtögettem, aludtam, és főztem.

Mi számít tehát cselekvésnek?

...